Mi mást is kezdhetne magával az ember lánya egy csodás szombati napon, minthogy felcsapja a közösségi oldalán az utazás címkével ellátott mentett hivatkozásait és mintegy spontán rábökéssel kiválasztja aznapi utazásának célpontját. Így esett, hogy három órányi autózás és több, mint négy kilométernyi gyalogtúra után, a Julianus-kilátóból csodálhattuk Magyarország egyik leggyönyörűbb térségét, a Dunakanyart.
A Google semmilyen szempontból nem volt most a barátunk, hisz oda is járható utakat vízionált, ahol még gyalogosan is nehéz lett volna közlekedni. Ráadásul, mint tudjuk, mindig a legjobbkor képes bedobni a törülközőt és pofátlanul magára hagyja bátor vándorát. Szóval így esett, hogy mindennemű előzetes tájékozódás nélkül, leparkoltunk Zebegényben (másik útvonal Nagymarosról, bővebb info itt) és bevetettük magunkat az erdő sűrűjébe, remélve, hogy mihamarabb élvezhetjük majd, a beígért panorámát a Hegyes tetőn álló Julianus-kilátóból.
Na igen, de arról már egyáltalán nem szólt a fáma, hogy a kiinduló helyzetünkhöz képest, 4 és fél kilométernyi távolságra vagyunk attól a bizonyostól. Sebaj, gondoltuk nagy lelkesen, szeretjük mi az erdőt, nem lesz itt gond. Mondjuk úgy az első 1000 méteren nem is volt. De ahogy emelkedni kezdett a szintkülönbség és vele párhuzamosan a hőmérő higanyszála is, egyre veszítettünk a kezdeti lelkesedésből.
De milyen túrázó már az, aki csak úgy egyszerűen visszafordul? - Nem ilyen fából faragtak minket, egyeztünk ki gyorsan a folytatásban. Szóval négy kilométer megtétele után azt gondoltuk, hogy igazi bajnokok vagyunk és a nehezén már minden bizonnyal túlvagyunk.
Hát, tévedtünk. A kilátóhoz ugyanis egy igen meredek út vezetett, csúszós kavicsos talajon egyensúlyozva, a tüdőnket majd kiköpve kellett megtennünk az utolsó métereket. Köztünk szólva mondom, hogy igen nagy szerencséje van az úticélt ajánlónak, mert a kilátás valóban kárpótolt minden szenvedésünkért - de, ha nem így történik, akkor garantáltan nagyon csuklott volna szegényem. Na jó nem, de azért tényleg.
Ha a netről böngészett információim nem hazudnak, akkor a Hegyes tető 482 méteres csúcsa okozza a lélegzetelállító kilátást. A csúcson álló Julianus-kilátóból a Dunára és a Visegrád várára is tökéletesen ráláthatunk.
A kilátó legtetején egyetlen megfáradt túrázó sem tartózkodott sokáig, mert legyen bármilyen lenyűgöző is a látvány, 34 fokban, sok kilométernyi gyaloglás után, senki sem kívánta a nap nem éppen jótékony sugarait érezni a koponyáján. Szerencsére azonban, a kilátó közepén kialakítottak egy kényelmes kis pihenőt is, ami menedéket nyújt minden megfáradt vándornak.
A kilátó egyébként bármikor szabadon látogatható. Folyadékot feltétlenül vigyünk magunkkal, mert vízvételezési lehetőség sehol nincs. A kényelmes cipő szintén nagyon fontos, hisz nem épp egy sétagalopp a Hegyes tetőre való feljutás. A túra nehézségét tekintve, így utólag több helyen is azt olvastam, hogy közepesen nehéznek mondható, a magam részéről viszont, az utolsó pár száz méteres felfelé kaptatás miatt, inkább nehéznek mondanám. Ráadásul lefelé sem könnyebb a helyzet, mert igencsak labilissá válhat a kavicsos talaj a lábunk alatt - mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a kék folt a lábamon - a szerk.
Minden nehézség ellenére, azért egyszer mindenképp megéri felkapaszkodni ebbe a kilátóba, hisz igazán ritkán láthatja az ember madártávlatból a világot.
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is.
És, ha nem szeretnél lemaradni semmiről, kövesd a Blog Facebook oldalát.
Élmények, programok, rendezvények, túrák, csodahelyek
Határon Innen és Túl
Utolsó kommentek